Osztálytalálkozó (dolcissimo)

Hosszú bevezető, Pósalaky bácsik ugorgyanak

Első igazi munkahelyemre előbb felvettek, aztán egy szép őszi napon el is kezdtem dolgozni, de a kettő közötti alig pár napban okítást kaptam a barátomtól: ahová felvettek, ott két nagy érdekcsoport viszálykodik; az aki felvett és az üzemigazgató; és én az előbbi csapatát fogom erősíteni, ehhez tartsam magam. Aztán szépen nem éreztem belőle semmit, ledolgoztam pár évet anélkül, hogy tudtam (vagy érdekelt) volna, hogy körülöttem ki melyik térfélen focizik (nem a mai értelemben, lol). Voltak körülöttem jó fejek, meg kevésbé jó fejek és ez volt mindennek az alapja.

Jelen állapotomban külföldön töltött hosszú évek után bizonyos erők kényszerítenek (vagy kényszeríteni látszanak), hogy törjek lándzsát hovatartozásom mellett, noha én szeretem egy kicsit feljebbről nézni a dolgokat és azt látom, hogy egy ……-t Földünk van, s erre a bolygóra kellene közösen vigyáznunk, ahelyett, hogy címkézzük magunkat.

Eme két példa mellett rengeteg alkalommal fordult elő, hogy valahová illett volna betagozódnom, én hülye, meg ide is csapódom, azt is kipróbálom és képes vagyok (nem szoros) kapcsolatokat kiépíteni több oldalon, valamint bírom annak az előnyét, hogy több oldalról látom a történéseket. Nem vagyok autós vagy kerékpáros vagy futó (gyalogos), hanem és, s ezért látom, mi a problémája az egyiknek a a másikkal, és hogyan hatnak egymásra. Ugyanez sportágakkal, baráti körökkel, hobbikkal, munkahelyi klikkekkel. Itt is vagyok, ott is vagyok, meg sehol se vagyok.

Az ilyen alakokat mint én a szaknyelv gyenge kötésnek nevezi. (Házi feladat, mindenki utána olvas a csoportdinamikák tárgykörében.) Gyenge kötésnek lenni jó is meg kevésbé jó néha.

Két szék között…

Történt, hogy nekem kettő darab középiskolai osztályom volt. Valami versenyszellemtől elvakult tanerő második év végén minden diákkal Alapvizsgát íratott. És az osztályzatok alapján néhányunkat átmozgattak más osztályokba (erősebb és gyengébb istállókat létrehozva).

Az osztály, amelyben kezdtem életvidám, vicces, jó közösségű csoport volt. Nagyon szerettem őket, majdnem annyira, mint az általános iskolai osztályomat. S néhány igazán eredeti arc is megfordult benne, ám az ilyenek sajnos törvényszerűleg kihullanak a tudás rostélyán. Hiába gépi kódolt fejben NK, aki egyben csavarhúzómester és az egyik legviccesebb figura volt, ha unalmas, reál tárgyak kiszórták őt első után.

A másik osztályban a szellemi nívó emelkedett, ezzel arányosan a móka faktor valahogy lejjebb helyezkedett. Nem modom, hogy rosszul éreztük magunkat, de nehezen lehetett megtalálni a helyet a már kiszilárdult atomi csoportok közt. Maradjunk annyiban, hogy valahogy sosem fogadtak el, – be, szóval értitek. Leckét másolni azért jók voltunk. És érettségi utánra azért megmaradt egy pár arc havernak. Szóval semmi harag.

Röpke huszonöt év után az iskola öregdiák találkozót szervezett. A második osztályomból egy figyelmeztetést kaptam, hogy ekkor és ekkor iskolai találkozó; az első osztályomtól jópár megkeresést, azonnal bevontak egy fb csoportba, ment a szervezés ezerrel, hol találkozink, előkerültek régi fotók s videók, felpergett az élet.

Ahogy közeledett a találkozó, hirtelen szembe kellett néznem néhány dologgal. Egy: az egyik osztályomat szemmel láthatóan nem érdeklem. Kettő: az iskolai közös ünnepség után nyilván minden osztály megy a maga kis rendezvényére és a várost ismerve, nem ugyanoda, mert nem fér be száz-százötven fő egy étterembe sem. Három: mindkét osztályom számít rám, bár ezt csak az egyik jelezte. Négy: akármelyikre megyek, a másik, mondjuk így, meg fog sértődni.

…majdnem a mennybe (de aztán nem)

Eljöve a nap. A porbléma még mindig adott volt. Onnan nézve, aki olvassa (már ha olvassa valaki), nyilván egyértelmű a szitu és azzal az osztállyal kellene tartanom, amelyik kapcsoaltban áll velem, amelyik szervezkedik. De az élet nem ilyen, pláne a gyenge kötésé. Én szerettem volna mindenki sztoriját hallani, mindkettő helyen ott lenni.

Elkezdödött a találkozó. Rég nem látott arcokat próbált beazonosítani a rozsdálló szoftver, miközben az ember próbál visszafogottan érdeklődő maradni. Peregnek a rég ki nem mondott nevek, felötlenek a régi történetek, tán igaz sem volt komikumok, beindul az alumni-inger, s közben egy mellék-rutin még mindig megoldát próbál keresni.

S amíg a megoldhatatlannak látszó szituáción mélabúskomorkodtam, addig valami váratlan történt. Egy olyan sziluett és arc jelent meg a folyosóra szűrődő kora délutáni napfényben, amely zavart okozott a rendszerben. Egy régi osztálytársnő, aki… nem, nem középiskolában, hanem a (fejemben) híres általános iskolaiban volt… de mit keres itt? És akkor leesik, hogy ő is tovább tanult velünk, de másik osztályban és ő is végzett ugyanakkor tehát itt a helye.

Egy pillanat alatt lehull az eddig is gyenge álarc, mert egy még erősebb kötelék szabadít fel másmilyen emlékeket. És két mondat után már olyan neveket sorolunk, akik régebbi kapcsolatok, akikhez hosszabb, nyolc éves emlékek fűznek és merülnénk bele az egészbe, tudomást sem véve a középiskolai találkozóról – legyenek ők el egymással vannak elegen, de itt most mi vagyunk csak ketten – ám az élet kegyetlen és ő osztálya indul, indul a francos külön éttermi találkozójukra, s nekem is mennem kell az enyémre…

Azért a három percnyi mennyországért már megérte.

Mentegetőzés

Először is annak az osztálynak, amellyel végül nem vacsoráztam: elnézést, mea culpa, tényleg kíváncsi lettem volna mindenkire és vagyok is… az osztályból. A meghívott tanárra, aki többször személyesen megkeserítette az életem, már kevésbé. De akárhogy is, én itt vagyok. Ha valaki nagyon akar megtalál. Ha valaki nagyon szeretne, tudunk beszélni is. Kicsi a világ.

Másodszor is azoknak, akikkel sikerült egy egyenes estét eltölteni. Rég dumáltunk, nem ismertek. Jobb szeretek hallgatni és befogadni mások történetét, mint mesélni. Az én sztorijaim – lásd fent – laposak, unalmasak. (Na jó, talán nem annyira, ha ez a szöveg angol, német vagy francia lenne.)

Három, az olvasónak: a blog változtatta a hangnemét és ilyesmi lesz a jövőben. Még keresem az új hangot. De igyekszem.

 

 

 

Kategória: Élet, Napló | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Szembe

(Ha valaki nem tudná) 44 éves leszek. Ma először mondta valaki a szemembe, hogy autista spektrumzavaros tüneteim vannak. Az a furcsa, hogy se meg nem lepett, se meg nem bántott. Az illető rögtön elnézést kért, pedig semmi oka nem volt rá.

Ennyi.

Ebben nincs több. Csak le akartam írni.

Lehet lapozni.

De komolyan.

Hát jó….

Akkor szilánkok az uncsi életemből:

“Együtt élek” valakivel. Napi nyolc órát nyúzzuk egymás idegeit a munkahelyen. Vagyis inkább ő az enyémet. És amikor elfogy a türelmem, akkor félrehívnak, és nyugtatgatnak, hogy vegyem észre, hogy autista beütései vannak és neki nehezebb. És legtöbbször a fejükhöz vágnám az Atkinson pszichológiakönyvet, de megakadályoz benne, hogy évekkel ezelőtt kölcsönadtam, ami hiba volt, mert Pécsre került egy kollégiumba és soha nem láttam viszont; valamint értelmetlen is lenne, mert itt, ahol élek, nem érik a magyart, én pedig annak idején a magyar kiadásból szigorlatoztam. Kellett hét év, mire valaki bekerült ebbe a közegbe, aki egészen közelről, naponta lát autistákat, és szemrebbenés nélkül az ember szemébe mondta. Az enyémbe. Jelenleg még nem küldtek el orvoshoz, úgyhogy jól vagyunk.

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Folyt. köv.

Talán itt az ideje folytatni.

Hosszú volt a hallgatás. A világ megváltozott. Nem olvas már szinte senki. Csak mémeket. Meg közösség (elleni) izgatást. Ránéztem erre a blogra és látom, hogy havi kemény öt látogatója van.

Akkor talán ideje újra írni. Hiszen úgysem olvassa senki.
(Annak idején is azzal indult, hogy kiírom magamból ide, mert itt úgysem lel rá senki. 🙂 )

De közben sok minden történt. Amit eddig írtam, továbbra is vállalom, de innentől a blog más lesz. (S nagyon remélem: lesz.)

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Van az úgy (szomorú (szóltam!))

Van egy játék, pontosabban Játék  (wiki: The Game). A lényege, hogy nem szabad a Játékra gondolnod. Ha eszedbe jut, akkor veszítettél. Érdekes agyfacsarás, olvass utána. Amikor két hete életemben először hallottam róla, rögtön az jutott eszembe, hogy van még egy-két ilyen dolog.

Ma ebédnél kipletykálták egy munkatársunkat. (Hja, a férfiak is.) Azt mesélték róla, hogy majdnem elkapta az ellenőr a villamoson. Általában van bérlete, de most otthonról dolgozott két hétig és elfelejtette megvenni és amikor felszálltak az ellenőrök, akkor jutott eszébe, hogy nincs jegye. Kétségbeesésében araszolni kezdett a kijárat felé, hogy ha majd megáll…, de a testbeszéde elárulta és azonnal rászálltak. Kínjában előszedte a zsebében tárolt használt jegyeket és csodák csodája, elengedték.

Ez triggerelt bennem egy régi emléket. Pestet alig ismerőként utaztam ki Pesterzsébetre, meglátogatni édesapámat. Metró, majd busz. Kanyargás a kertvárosi részen, elveszettség érzés. Aztán a pofáncsapó hír: édesapám nincs otthon, kórházban van, valószínűleg nem éri meg a következő évszakot. A mentális sokktól remegve totyogtam el a buszmegállóig, nem emlékeztem, hogyan kerültem a járműre és csak amikor az ellenőr felszállt, akkor eszméltem, nincs jegyem. Kínomban a markába nyomtam azt, amelyet Erzsébetre utazva lyukasztottam. (Fiataloknak: az időbélyeg még nem volt bevezetve.) Az okát nem tudom, de elfogadták. Bennem a nap emléke él a rossz hírrel. Édesapám pár hétre rá eltávozott.

Ebéd után vissza munkába. Estefelé látom, hogy meghívtak egy zárt facebook csoportba. Volt osztályom alkotják a tagokat. Elfogadtam a meghívást. Már fogalmaztam a köszöntőmet, amikor láttam, hogy a vezető hír, hogy holnap temetik egy osztálytársunkat. A sokkoló érzés megint. És az agyamra jellemző párhuzam vonás: kár volt felidéznem délben a halált, mert lám, estére veszítettem ezt a játékot.

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Doctor Strange Special IMAX Preview

Okéka, lehet, hogy megint azt fogja a nem létező nyájas olvasó gondolni, hogy felvágok. Távol álljon tőlem. Csupán az történt, hogy ha már szembe jött a lehetőség, elmentem megnézni az ingyenes, 15 perces előzetes-kivonatot a Doctor Strange mozifilmből.

Maga az esemény este hatkor, a Dublin belvárosában levő IMAX moziban zajlott. Egy véletlenszerű hétköznapon ez azt hozta magával, hogy bár a belépés ingyenes volt, sőt egy jópofa moziplakátot is kaptak a belépők, mégsem volt tele a nézőtér.

A vetítést nem lihegték körül. Volt egy szpíker és egy Doctor Strange jelmezes rajongó (műveltebbek számára: cosplayer). Nagyon szépen megkértek mindenkit, hogy ne használjon telefont és az itt megszokott kultúrának megfelelően nem is használtunk.

A film Benedict Cumberbatch köszöntőjével indult. Érdekes volt látni, ahogyan flanel ingben és nadrágban, “civil”-ként is hozta a jellegzetes kézmozdulatokat és játszottak egy kicsit az IMAX technikával. (Egész pontosan Benedict “varázsolt egy picit” és a mozivásznon a kép széjjelebb húzódott.)

Aztán jöttek a részletek a filmből. Stephen Strange orvos bemutatása, maga a baleset. Mindazok, melyek tönkreteszik az összes eredet-szuperhősfilmet. Ezeket az öt perces zanzákat a tévében és a mozi előterében kellene adni ingyen, és a filmeknek onnan kellene kezdődnie, hogy Pókember végre falra mászik, az F4 átalakul, Batman immár felvértezve bűnt üldöz. 1990 óta elegünk van az ismert (vagy kitalálható) történetek újrameséléséből.

A Doctor Strange esetében a szuperré válás útját a látvány segíti ki az unalom gödréből. Aki látta az előzetest, és csak hümmögött azokon a kijelentéseken, hogy az előzetesek csak a jéghegy csúcsa, annak most már elmondhatjuk: tényleg a jéghegy csúcsa. Onnan kezdve, hogy Ancient One és Strange közt elhangzik az első pár mondat, a film hatodik sebességbe kapcsol és nincs rá jobb szó, olyan érzésem volt, mintha hullámvasúton ülnék.

Nem árulok el részleteket. Nem fizettek nekem ezért a cikkért. Nem fogok ingyen jegyet kapni, ha ezt írom, de mindenkit bátorítok, hogy amennyiben érdekli a film, akkor mindenképp IMAX-ban nézze meg. Sokkal inkább megéri, mint bármely eddigi 3D-s mozi.

 

Kategória: Entertainment, Szórakozás | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Valaki szóljon már a reklámgrafikusoknak…

Alig húsz-huszonkét éve annak, hogy az akkoriban jól prosperáló Commodore Világ (Cov) oldalain egy írói levél és reá válaszként adott keserédes cikkecske azzal foglalkozott, hogy a CoV jelképének számító, Müller “Kiss Gettó” Misi által gyártott tehéngrafikát ellopták egy tejreklámhoz az ország másik oldalán. “Hátha nem veszik észre.” A cikk nyitotta fel a szmem és kezdtem ilyentén figyelni a környezetem. A váci Vörös Házban a mai napig működik egy Snoopy nevű állatkereskedés, mely évtizedeken át jogtalanul használja Charles M. Schulz rajzolt figuráját. De a legtöbb ilyen csóringert elszenvedő cég minden bizonnyal a dizni. Akiknél nem csak a mesefigurákat, de maga Walt Disney jellegzetes aláírásának betűit is ellopját (pl. egy baba ruha bolt Pesten, a Nyugati pályaudvar környékén).

A CoV esetében is elég hamar kiderült a turpisság, pedig akkoriban – a mai fiatalok számára elképzelhetetlen módon – nem volt internet, vagy csak keveseknek volt. Pláne nem volt képkereső és felismerő (pl. Tin Eye) ésatöbbi. Azóta viszont van. És az a nagy büdös helyzet, hogy a grafika lopását hamarabb kiderítik, minthogy valaki kimondaná, hogy “a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”.

Kis hazánk viszont nemcsak a megszálló törökökkel és más muszlimokkal dacol az évszázadok során, hanem a technika fejlődésével és az emberi jogokkal is, mint pl. valaki fotóját, arcképét kérés nélkül felhasználni. Így fordulhat elő, hogy 2016-ban, igen a XXI. században bőven benne, egy reklámgrafikus lustaságból és fantázia híján a Hawaii Five-O sorozatból is ismert Alex O’Loughlin arcát másolta egy nemsokára megjelenő könyv borítójára. Figyelem, nem kreatívan felhasználta, nem a fantáziájával ötvözte, hanem jobbféltekés rajzolással lekopírozta.

 

Aki ismer, tudja már jól, nem a próbálkozókkal van a bajom, hanem azokkal, akik nem dobják vissza, nem mérik fel az esetleges következményeket, csak felmarkolják a fizetésüket és mindenféle reklámot, grafikát, bannert, logót, szlogent a nyakunkba lódítanak.

De ezt, talán, azért, mégsem kellett volna.


Amennyiben a borító a színész és/vagy ügynöke tudtával és beleegyezésével készült és a regényben kiemelten szerepel Alex O’Loughlin neve, úgy megkövetem a kiadót és törlöm a fenti cikk nagy részét.

Kategória: Entertainment, Könyv | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Top 5 recorded live performances

Tudom, minenkinek egyéni problémája, hogy kit szeret és kit nem. Én sem szoktam toplistázni, de ez most már ki szeretne jönni jó ideje.

Az általam látott és hallgatott koncertfelvételek közül eme pár az, melyeket akármikor, akárhányszor. Közös jellemzőjük, hogy történelmi értékük van. Ezek a zenekarok ebben a formában (s ekkora sikerrel) már nem léteznek. Egy letűnt kor mementói.

Nincs rangsorolás. Névsorban sorakoznak.

1. Kraftwek – Minimum Maximum Tour
Ebben a formában léptek fel Budapesten is. Bartos nemsokkal később végleg otthagyta a színpadot. A koncert (és album) érdekessége, hogy minden egyes számot más más országban rögzítettek.

2.Nightwish – End of an Era
Az utolsó koncertjük ebben a felállásban. Ezután a fellépés után egy órával válltak meg az énekesnőtől. S ahogyan az lenni szokott, mind a banda, mind Tarja csillaga haloványabban ragyog azóta. Ám ezen az estén még nagyon ott vannak, nagyon együtt vannak. (Érdekes ilyen szemmel is nézni, hogy “a nő itt még nem is sejti”.)

3. Mike Oldfield – Live at Horse Guards
Szegény Oldfield bácsinak nagyon elhúzták a nótáját a kritikusak a Tubular Bells III kapcsán, nem hallva meg a techno, trance és jóval később az EDM-nek csúfolt valami hívószavát. Pedig ő megpróbálta és mai (2016) füllel igencsak őt igazolták a trendek. A konceren elhangzik a Tubular Bells II és III zenei anyaga.


4. Pendulum – Live at Glastonbury 2009
Amikor az Apollo 440 alól kicsúszott a talaj, a dobos Paul Kodish a Pendulumba szerződött. Ezen a koncerten az ő ritmusmukája is szerepet játszik, de az egésznek a hangulata csak szimplán elementális. Ha ez a közönség lett volna ott a két évvel későbbi fellépésen, a Pendulum sosem oszlik fel.

5. Schiller – Night and Day (Tag und Nacht)
Amikor maga Schiller még nem önelégülten, magát sztárolva uralta a színpad közepét, hanem a zenészek tényleg együtt, örömmel zenéltek. Jó látni az arcukat játék közben. Nem beszélve a neves és tehetséges vendégekről. (Sajnos a Dream of You-t a Youtube folyamatosan eltávolítja, pedig Heppner és Schiller legjobb közös száma.)

 

Kategória: Entertainment, Zene | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Az Éhezők Viadala rajongóinak

Üzenetem Az Éhezők Viadala (The Hunger Games) rajongóinak.

Szóval, kedves olvasók, mozinézők, otthon tévézők… tetszett a történet? A szegény sorsú, éhezésbe taszított körzet egyszerű leánya felkelést robbant ki, melynek tüze elsöpri a fővárost, Kapitóliumut annak vezetőivel, népbutító médiájával, mesterkélt szórakoztatóiparával, majd visszatér a természetbe. Ugye, milyen jó (népmesei) cselekménysor?

Van egy rossz hírem a számotokra. Ha van pénzed, hogy számítógépezz, internetezz (eme sorokat olvasd), a filmet akár ezrekért a moziban, akár DVD-n, BluRay-en, akár torrentezve megnézd, ha apa kocsival visz reggelete a fűtött iskoládba, vagy te magad mégy tömegközlekedéssel, autóval a munkahelyedre, ha minden nap van mit enned, több mint kétezer kalóriát, és csak azért nem vagy túlsúlyos, mert lemozgod valamilyen szervezett (és fizetős) formában; akkor te a Kapitóliumban élsz.

Te részese vagy annak a kisebbségnek, mely naponta több, mint tíz dollárt költ élelemre, ruházkodásra, közlekedésre, szórakozásra, legális drogokra (kávé, alkohol, dohány, cukor, energiaital) netán illegálisra. A világ nagyobbik része szegénységben él. Ha dolgoznak is, annyit keresnek, hogy ők és családjuk ne haljon éhen. S abból lesz neked az olcsó, akciós termék a ruhaboltodban, élelmiszer-áruházadban. De megkapják a lehetőséget, hogy képviseltessék magukat ilyen-olyan világjátékokon, elhitetve veled, a kapitólium lakójával, hogy náluk is minden rendben.

Te pedig népbutító médiát nézel, bulvárt olvasol, kreált játékok (foci, olimpia, forma 1, torna, lóverseny stb) nézésével ütöd el az időd. Hagyod, hogy elragadjanak a bulvárhírek, drukkolsz valakinek, de ha elbukik, továbblépsz és mást rajongsz körül.

Ha lehunyod a szemed és elmerengsz, milyen jó lenne Katniss Everdeennek lenni és forradalmat vezetni, akkor azt képzeld el, hogy a jelenlegi jóléted ellen lázadz.

Most légy bátor igazán, és tedd meg!

Kategória: Könyv, Könyvek, Szórakozás | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Boule és Bill (2013)

Boule és Bill egy belga-francia képregény-sorozat. Rövid, vicces, csattanós történetek egy kisfiúról és kutyájáról. Ha nagyon hasonlítani kellene valamihez, akkor az szerintem a Kázmér és Huba, noha ott az állat csak képzeletben élő, valóságban plüss tigris, valamint a képregény formátuma sem egyezik. A Kázmér egy strip sorozat, pár kockából áll, míg Boule & Bill a francia hagyományoknak megfelelően fél vagy egész magazin oldalon terpeszkednek.

Ellenben mind Huba, mint Bill beszélnek és jobban megértik a főszereplő kisfiú lelkivilágát, mint az örökké elfoglalt, a világot felnőttesen látó szülők.

Az amerikaiak nemrégiben elkezdték klasszikus rajzfilmjeiket, képregényeiket félig élő szereplős, vagy részben animált keverékfilmekként tálalni (Garfield, Alvin és a mókusok), Franciaország pedig mindig komolyan vette, hogy saját, nemzeti konkurenciát állítson az amerikai mételynek (nem csak a száját jártatja, hogy elég legyen a nyugati áramlatból), így leporolták és megfilmesítették először Marsupilami történeteit, most pedig Boule és beszélő kutyája, Bill következett.

A film, noha igyekeztek az említett keverékfilmek nyűgjét kiküszöbölni azzal, hogy a kutyus sem animált, nekem, a képregény kedvelőjének, nehezen emészthető. De van pap és papné. Talán másoknak tetszeni fog.

Kategória: Uncategorized | Megjegyzés hozzáfűzése

Támpont: Avengers – Age of Ultron (A bosszúállók – Ultron kora)

[A Támpontban a filmek nézése közben észrevett utalásokat, apróságokat sorolom fel azok számára, akik nem ilyen szemmel nézték.]

Az Avengers – Age of Ultron (A bosszúállók – Ultron kora) esetében erre csak akkor van szükség, ha valakinek rövid a memóriája vagy nem látta az összes Marvel Stúdió filmet.

– Az Avengers (Bosszú angyalai vagy Bosszúállók) egy szuperhős csapat. A Marvel Stódió nem egy szereplnek külön film(ek)et gyártott, mielőtt összemesélte őket az első Avengers filmben.
– Amerika Kapitányt a róla elnevezett filmekből ismerhetjük.
– A szárnyas hős a Sólyom (Falcon) a második Amerika Kapitány filmből
– Amerika Kapitány látomásában a nő, aki táncolni hívja Peggy Carter az első Am.Kap. filmből és az Agent Carter tévésorozatból
– Vasember (Iron Man) három filmet is maga mögött tudhat.
– A másik, szürke “vasember” a Harci Gép (War Machine) az Iron Man II és III filmekből
– Thor mögött két film van.
– Thor látomásában a fekete férfi Heimdall, Asgard kapuőre a Thor filmekből.
– A svéd tudós szintén a két Thor filmből és az előző Avengers filmből kell, ismerős legyen
– A Fekete Özvegy (Romanoff ügynök) több filmben is feltűnik (Iron Man II, Am. Kap)
– Hulk érdekes eset. Noha két Hulk film is létezik, de azt másik stúdió gyártotta. Hawkeye (Sólyomszem), akit csak Barton ügynökként említenek, szintén önálló film nélküli.
– Barton családja a képregények ismerőinek nagy csalódás. A filmeken ugyan (még) nem, de az Agents of S.H.I.E.L.D. tévésorozatban feltűnt Bobbi Morse ügynök, akivel a képregényben Bartonnak viszonya van és a két jól szituált színészt Adrianne Palickit és Jeremy Rennert látva sokan szerették volna ezt a románcot a képernyőn/vásznon is látni.
– A film végén a mostani Avengers feloszlik. Barton visszavonul, Stark külön útra tér, Hulk elveszik és egy új csapatot látunk formálódni. Ez nem szokatlan. A képregényekben az Avengers egy állandóan változó létszámú és összetételű csapat.
– A képregényben Vízió és a Skarlát boszorkány végül egypár lesznek és gyermekeik is lesznek.
– A film vége felé fontos szerepet kapott a morális kérdés, hogy meghalhatnak-e ártatlanok a szuperhősök világmegmentése közben vagy sem. Ez lesz az alapja a következő Amerika Kaptitány / Vasember filmnek, a Polgárháborúnak. Egy hősi rendrakás közben ártatlan ember is áldozatul esik. Erre az USA törvényt hoz, minden hősnek fel kell fednie a kilétét. Vasember, Pókember és társaik megteszik, míg Am. Kap és más hősök nem és kitör köztük a viszály.
– A film végén Amerika Kapitány azt mondja, “Avengers…” de nem fejezi be. Eredetileg a hívó kiáltás “Avengers Assemble!” (“Bosszúállók, sorakozó!” vagy a Semices fordításban “Angyalok, gyülekező!”) Az értő közönség felhördül.
– Joss Whedon rendező híres arról, hogy kinyírja valamelyik főszereplőt. Most sincs másként. A felvezetése nagyon giccses, de aztán megcsavarja. (Jelen sorok írója egyedül nevetett fel a poénkán, amit a halál pillanatába belecsempésztek, de hát ez már megszokott.)
– A vége feliratok között látjuk Thanost, aki felvesz egy kesztyűt. Ez az Infinity Gauntlet (az Örökkévalóság kesztyűje), ebbe fogja összegyűjteni a hat Infinity követ és isten lesz. (Majd a 2018-as filmekben.)
– A filmben egy kereskedő elveszíti a karját. Belőle lesz Ulysses Klaw, aki a képregény szerint Thanos talpnyalója lesz.
– A film legeslegvégén, minden felirat után… nincs kisfilm. Az értő közönség fújol. Eddig minden Marvel Studios film végén volt valami.

Kategória: Entertainment | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése