Osztálytalálkozó (dolcissimo)

Hosszú bevezető, Pósalaky bácsik ugorgyanak

Első igazi munkahelyemre előbb felvettek, aztán egy szép őszi napon el is kezdtem dolgozni, de a kettő közötti alig pár napban okítást kaptam a barátomtól: ahová felvettek, ott két nagy érdekcsoport viszálykodik; az aki felvett és az üzemigazgató; és én az előbbi csapatát fogom erősíteni, ehhez tartsam magam. Aztán szépen nem éreztem belőle semmit, ledolgoztam pár évet anélkül, hogy tudtam (vagy érdekelt) volna, hogy körülöttem ki melyik térfélen focizik (nem a mai értelemben, lol). Voltak körülöttem jó fejek, meg kevésbé jó fejek és ez volt mindennek az alapja.

Jelen állapotomban külföldön töltött hosszú évek után bizonyos erők kényszerítenek (vagy kényszeríteni látszanak), hogy törjek lándzsát hovatartozásom mellett, noha én szeretem egy kicsit feljebbről nézni a dolgokat és azt látom, hogy egy ……-t Földünk van, s erre a bolygóra kellene közösen vigyáznunk, ahelyett, hogy címkézzük magunkat.

Eme két példa mellett rengeteg alkalommal fordult elő, hogy valahová illett volna betagozódnom, én hülye, meg ide is csapódom, azt is kipróbálom és képes vagyok (nem szoros) kapcsolatokat kiépíteni több oldalon, valamint bírom annak az előnyét, hogy több oldalról látom a történéseket. Nem vagyok autós vagy kerékpáros vagy futó (gyalogos), hanem és, s ezért látom, mi a problémája az egyiknek a a másikkal, és hogyan hatnak egymásra. Ugyanez sportágakkal, baráti körökkel, hobbikkal, munkahelyi klikkekkel. Itt is vagyok, ott is vagyok, meg sehol se vagyok.

Az ilyen alakokat mint én a szaknyelv gyenge kötésnek nevezi. (Házi feladat, mindenki utána olvas a csoportdinamikák tárgykörében.) Gyenge kötésnek lenni jó is meg kevésbé jó néha.

Két szék között…

Történt, hogy nekem kettő darab középiskolai osztályom volt. Valami versenyszellemtől elvakult tanerő második év végén minden diákkal Alapvizsgát íratott. És az osztályzatok alapján néhányunkat átmozgattak más osztályokba (erősebb és gyengébb istállókat létrehozva).

Az osztály, amelyben kezdtem életvidám, vicces, jó közösségű csoport volt. Nagyon szerettem őket, majdnem annyira, mint az általános iskolai osztályomat. S néhány igazán eredeti arc is megfordult benne, ám az ilyenek sajnos törvényszerűleg kihullanak a tudás rostélyán. Hiába gépi kódolt fejben NK, aki egyben csavarhúzómester és az egyik legviccesebb figura volt, ha unalmas, reál tárgyak kiszórták őt első után.

A másik osztályban a szellemi nívó emelkedett, ezzel arányosan a móka faktor valahogy lejjebb helyezkedett. Nem modom, hogy rosszul éreztük magunkat, de nehezen lehetett megtalálni a helyet a már kiszilárdult atomi csoportok közt. Maradjunk annyiban, hogy valahogy sosem fogadtak el, – be, szóval értitek. Leckét másolni azért jók voltunk. És érettségi utánra azért megmaradt egy pár arc havernak. Szóval semmi harag.

Röpke huszonöt év után az iskola öregdiák találkozót szervezett. A második osztályomból egy figyelmeztetést kaptam, hogy ekkor és ekkor iskolai találkozó; az első osztályomtól jópár megkeresést, azonnal bevontak egy fb csoportba, ment a szervezés ezerrel, hol találkozink, előkerültek régi fotók s videók, felpergett az élet.

Ahogy közeledett a találkozó, hirtelen szembe kellett néznem néhány dologgal. Egy: az egyik osztályomat szemmel láthatóan nem érdeklem. Kettő: az iskolai közös ünnepség után nyilván minden osztály megy a maga kis rendezvényére és a várost ismerve, nem ugyanoda, mert nem fér be száz-százötven fő egy étterembe sem. Három: mindkét osztályom számít rám, bár ezt csak az egyik jelezte. Négy: akármelyikre megyek, a másik, mondjuk így, meg fog sértődni.

…majdnem a mennybe (de aztán nem)

Eljöve a nap. A porbléma még mindig adott volt. Onnan nézve, aki olvassa (már ha olvassa valaki), nyilván egyértelmű a szitu és azzal az osztállyal kellene tartanom, amelyik kapcsoaltban áll velem, amelyik szervezkedik. De az élet nem ilyen, pláne a gyenge kötésé. Én szerettem volna mindenki sztoriját hallani, mindkettő helyen ott lenni.

Elkezdödött a találkozó. Rég nem látott arcokat próbált beazonosítani a rozsdálló szoftver, miközben az ember próbál visszafogottan érdeklődő maradni. Peregnek a rég ki nem mondott nevek, felötlenek a régi történetek, tán igaz sem volt komikumok, beindul az alumni-inger, s közben egy mellék-rutin még mindig megoldát próbál keresni.

S amíg a megoldhatatlannak látszó szituáción mélabúskomorkodtam, addig valami váratlan történt. Egy olyan sziluett és arc jelent meg a folyosóra szűrődő kora délutáni napfényben, amely zavart okozott a rendszerben. Egy régi osztálytársnő, aki… nem, nem középiskolában, hanem a (fejemben) híres általános iskolaiban volt… de mit keres itt? És akkor leesik, hogy ő is tovább tanult velünk, de másik osztályban és ő is végzett ugyanakkor tehát itt a helye.

Egy pillanat alatt lehull az eddig is gyenge álarc, mert egy még erősebb kötelék szabadít fel másmilyen emlékeket. És két mondat után már olyan neveket sorolunk, akik régebbi kapcsolatok, akikhez hosszabb, nyolc éves emlékek fűznek és merülnénk bele az egészbe, tudomást sem véve a középiskolai találkozóról – legyenek ők el egymással vannak elegen, de itt most mi vagyunk csak ketten – ám az élet kegyetlen és ő osztálya indul, indul a francos külön éttermi találkozójukra, s nekem is mennem kell az enyémre…

Azért a három percnyi mennyországért már megérte.

Mentegetőzés

Először is annak az osztálynak, amellyel végül nem vacsoráztam: elnézést, mea culpa, tényleg kíváncsi lettem volna mindenkire és vagyok is… az osztályból. A meghívott tanárra, aki többször személyesen megkeserítette az életem, már kevésbé. De akárhogy is, én itt vagyok. Ha valaki nagyon akar megtalál. Ha valaki nagyon szeretne, tudunk beszélni is. Kicsi a világ.

Másodszor is azoknak, akikkel sikerült egy egyenes estét eltölteni. Rég dumáltunk, nem ismertek. Jobb szeretek hallgatni és befogadni mások történetét, mint mesélni. Az én sztorijaim – lásd fent – laposak, unalmasak. (Na jó, talán nem annyira, ha ez a szöveg angol, német vagy francia lenne.)

Három, az olvasónak: a blog változtatta a hangnemét és ilyesmi lesz a jövőben. Még keresem az új hangot. De igyekszem.

 

 

 

Kategória: Élet, Napló
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s